Csapat:

Nagy Zsombor

• magyar
• 24
• férfi
• hetero
• magyar, angol, spanyol

Thomas Colin

• belga
• 22
• férfi
• hetero
• francia, angol, spanyol, arab

Indulás:

Csütörtök reggel fél hétkor indult a gépünk Madrid Barajas T1 repülőtérről. Eltérő okok miatt egyikünk sem aludt túl sokat ezen az éjszakán. Én pl. azért aludtam csak 20 percet, mert jött a Csabi Madridba, és itt aludt nálam szerda éjjel. Természetesen elvittem kicsit tapasozni meg sörözni, meg tök jót beszélgettünk közben. Kb. éjfél körül értünk haza, összeraktam gyorsan a cuccom, aztán ő lefeküdt a szobámban, én meg még feltöltöttem pár házit az egyetemi rendszerre. Mikor ledőltem volna épp a kanapéra aludni kicsit, megjött Rick és Mihkel a szokásos szerda esti montaditosozásból. Kicsit jókedvűek voltak, úgyhogy leültünk kártyázni egy kicsit. Végülis kettő után mentek lefeküdni, így én is végre kicsit ledőlhettem. Viszont az izgalomtól nem sokat tudtam aludni, és 3-kor keltem, mivel Zsomborral fél négykor találkoztunk a Granvian. Innen mentünk a Plza de Cibellesre, ahol már várt minket Thomas. 4-kor felszálltunk a reptéri buszra, és elindultunk Marrakesh felé.

1. nap: kicsit para

A gépünk fél hétkor hagyta el Madridot, és kb. két óra repülés után érkezett meg Marrakeshbe. Mivel a két ország között két óra időeltolódás van, nagyjából hét óra körül szálltunk le a gépről (helyi idő szerint). Taxit fogtunk, és potom 15 euróért bevitettük magunkat az óváros központjába, ahonnan már nem volt túl messze gyalogszerrel sem a hostelünk. 8 óra magasságában meg is találtuk, de közölték velünk, hogy 12 előtt sajnos nem foglalhatjuk el a szállást. Viszont megkínáltak minket reggelivel, ami nagyon jól esett, plusz még a tetőteraszon is aludhattam egy kicsit, úgyhogy nagyon kellemesek voltak az első benyomások a helyről. Meg volt medence is, meg rengeteg vizipipa, számítógépszoba, stb. Szóval, ha valaki megy Marrakeshbe, ajánlom figyelmébe az Equity Point Hostelt.

Amúgy a város a kellemesebb arcát mutatta felénk csütörtök reggel: az utcák még épp csak ébredeztek, viszonylag kicsi volt a forgalom, úgyhogy a levegő is elviselhető volt. 

Reggeli után kénytelenek voltunk nekivágni a városnak.Első uticélunk a Koutubia volt, amit alaposan körbejártunk, majd megpihentünk a Cyberparkban (figyelem: free wifi!). Ekkor már elég jól beindult az élet, mindenfelé ránk akarták tukmálni a kis áruikat, az utcák megteltek emberekkel és motorokkal, az utak autókkal. A levegő is kicsit elviselhetetlenebb lett ezzel együtt.

Ezután a Jardin Majorelle felé vettük az irányt. Ez a kert Yves Saint Laurent kis afrikai alkotóbázisa volt eredetileg, majd a mester halála után megnyitották a turisták számára is. Nagyon kellemes volt, itt is megpihentünk szinte minden padon. Dél elmúlt, mire kikeveredtünk, és elhatároztuk, hogy elindulunk vissza a hostelbe.

Útközben azonban valahogy összeismerkedtünk Mustafaval, aki egy berber szakács egy hostelben (vagy legalábbis valami hasonló), és épp szabadnapja volt csütörtökön. Meglepően rendes volt - később tudtuk meg, hogy a berberek általában sokkal közvetlenebbek az araboknál -, és elvitt minket egy abszolút helyi "étterembe" tazsint enni. Annyira autentikus volt a hely, hogy európai embert nem is láttunk nagyon a környéken. Én őszintén szólva féltem is egy kicsit, főleg, amikor a mellettünk levő asztalhoz leült két viszonylag gengszter kinézetű alak. Zsomborral már azt tervezgettük magyarul, hogy ha futni kell, merre menjünk, meg hogy ő kit fog torkon vágni először, ha gáz van. (Ja mert hogy Zsombor magyar küzdőbajnok valami kötetlen küzdősportban, aminek most nem jut eszembe a neve.) Végülis nem lett semmi gáz, fincsi volt a tazsin, megittuk az első mentateát is, és elindultunk a hostel felé végre.

A kis szűk utcákon nem volt túl egyszerű odatalálni, akadt is egy kis gondunk néhány helyi sráccal. Fontos ugyanis tudni Marokkóról, hogy ha az utcán segítséget kér az ember, az bizony nincs ingyen. Mi ezt tudtuk, de egy kis bizonytalankodásunkat kihasználva pár helyi srác úgy gondolta, hogy "segít" nekünk eljutni a hostelhez, bár mi nem kértük őket erre. Végig előttünk mentek 6-7 méterrel, de nem szóltak semmit, viszont amikor odaértünk, beálltak az ajtó elé, és egy kis ajándékot kértek tőlünk. Mondtuk nekik, hogy felejtsék el, de nem nagyon akarták. Kisebb szópárbaj után végülis fogtuk magunkat és bementünk, gondolván, hogy nem nagyon tudnak velünk semmit csinálni a hostel ajtajában.

Én a délutánt végre alvással töltöttem (csaknem 30 óra után tudtam szunyókálni egy jót végre), majd este elmentünk a főtérre vacsorázni. Főtt csiga és vegyes hústál (többek között főtt kecskefej) került az asztalra. Az estét egy kellemes vizipipával és egy pohárka borral zártuk a tetőteraszon.

2. nap: Atlasz

Péntekre befizettünk egy egynapos túrára az Atlasz-hegységbe egy vízeséshez. Reggel 9-re jött is értünk egy fickó, aki elvezetett minket a Jemaa el Fna-ra (teljesen fölöslegesen, mert magunktól is odataláltunk volna), és megmutatta, hogy melyik mikrobuszba szálljunk be. A buszban találkoztunk Annaval és Wayne-nel. Anna amerikai lány, aki BSc tanulmányait befejezve utazgat kicsit a világban és különböző farmokon dolgozgat (elfelejtettem a szervezet nevét, de majd utánanézek) szállásért és kajáért. Wayne Vanuaturól származik, tavaly május óta járja a világot. A wikipedian utánanéztem kicsit, átlagban Vanuatuban a legboldogabbak az emberek, és itt is beszélik egy főre vetítve a legtöbb idegennyelvet. Ezek mind maximálisan igazak Wayne-re is. Annyira jóban lettünk velük, hogy a Maradék időnket együtt töltöttük Marrakeshben is.

Útközben megálltunk pár helyen, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, ill. egy berber patikát is útba ejtettünk. Nagyon jó kis túravezetőnk volt, remekül adta elő magát és nagyon érdekes dolgokat mondott berberekről, növényekről, emberekről. Sajnos a végén kicsit kellemetlen szájízzel váltunk el, ugyanis nekünk a túravezetőnk azt mondta, hogy a program ingyenes, a patikában pedig a srác el akart kérni 20 dirhamot (ami amúgy nevetségesen kevés), de mivel ezt csak a végén közölte, páran a csoportból közölték vele, hogy ez nem így működik. Ha előre mondta volna, hogy ennyi az annyi, akkor semmi probléma, de így már necces. Minden esetre én kicsit szarul éreztem magam az eset után. Sajnos ez van, ha különböző kultúrák találkoznak, és az egyik nincs felkészülve a másikból.

Végül megérkeztünk egy kis faluba, ahonnan a túra indult. Sikerült a legdrágább helyen megebédelni, mert szó nélkül odamentünk kajálni, ahol a kocsi letett minket. Ha kicsit körülnézünk a faluban, fele annyiból is kijött volna, de most már mindegy ezen rágódni. Végülis gyönyörű környezetben ettünk kuszkuszt egy kis hegyi patak partján. 

A hegyi túravezetőnkkel is akadt egy kis gond. Ő azt állította, hogy csak 2 embert kell vezetnie, mi viszont öten voltunk (nyilván mi voltunk hárman, akiket nem kellett volna). Kis vita után végülis elvitt minket is, nem akarok most nagyon belemenni a részletekbe. A vízesés szép volt, de a hostelben mutatott fényképhez képest azért kicsit csalódást okozott. Arra számítottunk, hogy legalább fürödni tudunk egyet, de csak egy pocsolyányi tavat találtunk a vízesés alatt. Hazafelé még benéztünk egy berber kis piknikező helyre meginni egy teát. Az itt eltöltött fél óra mondjuk kárpótolt minket egy kicsit :)

Marrakeshbe visszaérve megint kajáltunk egyet a főtéren, újra kuszkuszt, valamint megkóstoltuk a kecske agyát is. Kicsit átjött Wayne és Anna is a hostelbe. Megint csak vizipipával zártuk a napot.

3. nap: szagok

Szombat reggel 11-kor találkoztunk Wayne-nel, és elindultunk a bőrkészítők városrészébe. Viszonylag egyszerűen eljutottunk ide, ugyanis ránk talált az egyik ilyen bőrkészítő society, és kézről kézre adtak minket a túravezetők. Hát mit mondjak, ilyen bűzt még soha nem éreztem, mint ebben a kerületben, Mindenhol frissen lenyúzott bőrök, egy hatalmas betonkádnyi galambszar, amiből a természetes ammóniát nyerik ki, és még egyéb dolgok. Állítólag egyszer egy német turistanő beleesett egy ilyen szaros kádba. Ha nem adtak volna egy csokor mentát szagolgatni, lehet, hogy én is belefordulok. Amúgy itt is volt egy kisebb vitánk az idegenvezetőnkkel, kicsit több pénzt akart legombolni rólunk, mint azt szerettük volna, de végülis mi jártunk jobban :)

Ezután ittunk egy teát, majd nekivágtunk a fűszerpiacnak. Ha vannak végletek a szaglás spektrumában, akkor azt hiszem, aznap bejártuk mind a két határvidéket. Valami elképesztő, hogy milyen jó illata tud lenni ezeknek a nyamvadt, fonnyadt, összeaszalt és kiszárított kis fűszereknek.

A piac után megnéztük a Bahaia palotát, majd kimentünk a La Menara parkba ejtőzni kicsit. Ez a park felel meg Madridban a Retironak, ide jönnek piknikezni az arabok szabadidejükben. Az útikönyv szerint felejthetetlen a naplemente az Atlasszal a háttérben. Hát, én csak annyira emlékszem, hogy iszonyatos mennyiségű szemét van mindenhol, és a tó is eléggé mocskos. Azért pár helyi kissrác beleugrott.

Az utolsó dirhamjaimat hammambeli fürdőzésre költöttem, de ezt egy cseppet sem bánom, Szerencsére találtunk egyet, ami nem kifejezetten turistáknak volt fenntartva, hanem csak helyi arcok látogatták. Kicsit furán is néztek ránk, három európaira, de hát ez van, ezt kell szeretni. Vettünk előre szappant meg egy kesztyűt, amivel végigdörzsölték minden porcikánkat. Az egész úgy működik, hogy először 10 percet kell feküdni egy szauna szerű teremben, de ez nem fa borítású, hanem csempe van mindenhol, és az embernek is a földön kell feküdni, ahova folyamatosan vödrökből locsolják a vizet. A 10 perc leteltével át kell menni egy másik terembe, ahol az ott dolgozók kezébe kell nyomni a szappant és a kesztyűt. Le kell feküdni a földre, és ezek az emberek átdörzsölik az ember egész testét ezzel a spéci szappannal, és közben le is locsolnak pár vödör vízzel. Lehet látni, ahogy az elhalt bőrsejtekből összesodrott kis bőrcafatok potyognak le a test különböző részeiről. A végén pedig jól megnyújtanak, az ember hátán állva húzogatják a végtagjait, ezzel ropogtatva ki a gerincet és a bordákat. A mosdatás után úgy éreztem, hogy új ember lettem, de hamar rájöttem azért, hogy ehhez azért több szükséges egy kis fürdetésnél.

A hammam után benéztünk Anna és Wayne hostelébe, ahol épp tazsin főztek. Nagyon jól esett, hogy megkínáltak belőle, nem tudtam volna különben mást vacsizni, mert minden pénzem elköltöttem a hammamra. (És ezzel Thomas és Zsombor is így volt.) Végülis olyan jól éreztem magam a vacsi közben, meg úgy el voltam lazulva a mosdatástól, hogy nyugodtan mondhatom, tökéletes befejezése volt ez az este a marrakeshi túrának.