Csodás napra ébredtünk, kedves barátaim. A nap süt, az ég kék, Olivér megtartotta spanyol prezentációját a mórokól, és még az is lehet, hogy ma végre elmegy fodrászhoz is.

Plusz most jött az információ, hogy esély van egy kis koncertezésre a francia partokon augusztusban. Nagyon halvány az esély, de kicsit még szebben süt a Nap most :)

Adós vagyok magamnak (és persze a világnak) az andalúziai túra leírásával. Ezt igyekszem most pótolni, de mivel azóta eltelt egy hónap kb, kicsit rövidebbre írom (és persze csak a szépre emlékezem)...

valahol ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Portóból. A többiek magukra vállalták, hogy intézik a kocsit, én meg addig hazamentem kajálni meg összepakolni kicsit. Végülis fél nyolc körül tudtunk elindulni Sevilla felé. Az előre lefixált Peugeot 106 helyett szerencsére ugyanannyi pénzért kaptunk egy vadi zsír VW Polot, ami valljuk be, szinte kétszer akkora, mint francia konkuense. (Ettől függetlenül persze még mindig mondhatjuk rá, hogy kicsi.)

Sevillaba valamikor hajnali kettő körül érkeztünk meg. Szerencsére volt szállásunk (persze lengyeleknél), ahol nagy szívélyesen vártak minket. Nekem sajna a földön kellett aludnom a kövön, de ezt később megtanultam értékelni...

Sevillai tartózkodásunk szerda estig tartott, addig bejártuk a főbb nevezetességeket (Alcazar, Plaza de Espana, katedrális, múzeumok stb...), mulattunk is egy jó nagyot kedden, ill. szerdán megnéztük a felvonulást. Rengeteg ember, aki éppen nem vonul fel, az nézi, eszméletlen mennyiségű fúvós zenekar, és egy új fajta trombita, amit még sose láttam. Méretre a pikolo trombitához hasonlít, de csak egy ventile van az alján, ezt tekergetik, és borzalmasan magasan játszanak vele. Futkosott a hátamon a hideg, kicsit úgy éreztem magam, mintha a Korzikai testvérek c. filmben lettem volna. Felejthetetlen volt mindenesetre...

Sevilla után szerda este 6 körül Granadának vettük az irányt. Meg is érkeztünk 11 körül, még pont elcsíptük Copa del Rey végét. Gyors zuhany után (ismét csak lengyeleknél) felmászunk Albaicenre (autentikus cigány városrész pompás panorámával az Alhambra-ra), és ott töltöttük az egész estét. Itt is felvonulás volt épp, na meg mindenki ropta a flamencot, egy öreg ficko pedig autentikus cigány énekeket énekelt egy sziklaoromról. Annyira mély hatással volt rám a hely, hogy elhatároztam, hogy ha egyszer nagyon elegem lesz a világból, nyitok egy kis borozót az Albaicenen, ahol jó kis szekszárdi borokat lehet majd inni, rosé fröccsöt is természetesen, és elkezdek flamenco gitározást tanulni.

Kb. reggel hatra érhettünk vissza a szállásra, ahol sajnos csak reggel nyolcig maradhattunk, úgyhogy másfél óra alvás után fogtuk a cókmókunkat, beültünk a kocsiba, és kerestünk egy félreeső parkolót az egyik hegyen, ahol aludtunk még pár órát a kocsiban. Ezután a délutánt az óváros megtekintésével töltöttük - sajnos az Alhambra-ba nem lehetett már hetek óta jegyet kapni -, piknikeztünk egyet az Albaicenen, majd estefelé úgy döntöttünk, hogy elindulunk Gibraltár felé, mivel nincs szállásunk Granadában. Amadeus rábökött Torremolinosra a térképen, hogy majd itt keresünk szállást éjjelre. Találtunk is pár hostelt és kempinget, de mindenhol le akartak húzni minket nagyon, úgyhogy megint a kocsiban aludtunk a tengerparton. (Ugye milyen jó is az a kis hely a földön a nappaliban...) El lehet képzelni, hogy milyen szaga lehet 4 huszonéves, ereje teljében levő férfinak 2 nap kocsiban alvás után, fürdés, tiszta zokni nélkül :)

Viszont a másik oldalról meg elgondolkodtam azon, hogy mekkora házakban élünk, mennyi hely van mindenre, pedig egy VW Polonyi alapterületen is "el lehet organizálni" (emiatt mindenkitől elnézést kérek, de nem találtam jobb kifejezést) négy férfi életét. Többé-kevésbé, persze...

Mindenesetre egész jót aludtunk, és másnap 10 körül elindultunk Gibraltár felé. Annyira elkapott minket az eső útközben, hogy beragadtunk egy benzinkúton, és nem tudtunk továbbmenni. A fürdéshiány, az ágyhiány és a jó idő hiánya már-már azt a gondolatot keltette kis csoportunkban, hogy feladjuk, és visszamegyünk Madridba. Viszont annyira közel voltunk Gibraltárhoz, hogy úgy döntöttünk,  oda még mindenképp el kell mennünk...

Gibraltárba érvén mellénk szegődött a jó szerencse! Mondjuk amíg nem értünk át határon, eláztunk rendesen, de ahogy angol területre értünk, kisütött a nap, és egész délután úgy is maradt. Felmásztunk a szikla legtetejére (kicsit tovább is, talán), és átintegettünk kicsit Afrikába ;) Ez a túra kitöltötte az egész délutánunkat (úgy tűnt, mintha lefelé sokkal tovább tartana, mint felfelé), úgyhogy egyből el is indultunk Cádiz felé. (Mivel még mindig nem fürödtünk, az aromák spektruma egyre csak szélesedett, intenzitásuk pedig nőttön-nőtt a kocsiban.) Útközben megálltunk 10 percre Tarifában, megnéztük a partot meg a windsurfösöket.

Cádizba érkezve csodás naplemente fogadott minket (a McDonalds parkoloójában). Kivételesen itt nem lengyeleknél, hanem észteknél laktunk (ezt a szállást mondjuk én szerveztem), akikről inkább nem írok most semmit. A lakás egy egyszobás garzon volt, 6 méterre a tengerparttól, ami igencsak kellemes. Természetesen itt is megtaláltuk a helyi lengyel kolóniát. Amadeus és Zvol már az első este áttették a székhelyüket a lengyel csajokhoz, és szombaton én is követtem őket. Cádizban eltöltött két napunk többnyire a tengerparton, főzéssel és szórakozással telt. Persze azért kicsit körbejártuk a várost is.

Vasárnap délután összezottyadva, de boldogan indultunk hazafelé. Útközben beugrottunk Córdobába kicist, majd 11 körül megérkeztünk Madridba.

Kaja, fürdés, borotválkozás, és másnap - talán kicsit más emberként -, újra egyetem.

Képek itt: https://picasaweb.google.com/ytr5335/Andalucia?authkey=Gv1sRgCLeVkc6vpNP-nQE&feat=directlink