És az emberek is körülöttem sajnos. Zsombor múlt héten elindult a Caminora, de még sokan mások is itt hagyták Madridot az utóbbi napokban. Björn, Laura, Fabienne, svájciak, akiknek hirtelen nem jut eszembe a nevük... Tegnap volt Inganak és Linanak a búcsubulija Villaban. Nem sok kedvem volt elmenni, mert pénteken házibuli volt nálunk is, az utolsó. Viszont mindenki ment a lakásból, és mivel nem akartam egyedül itthon maradni, én is összeszedtem magam. Végülis egész kellemes volt, még a medencébe is beugrottunk a srácokkal, csak a szomszédok a nagy zajra kihívták a rendőröket, úgyhogy a bulinak hamarabb vége szakadt, mint terveztük. Hazafelé kicsit hideg is volt, de azért kibírtam.
Grete elmegy kedden, ő az első, aki elhagyja kis közösségünket. Hiányozni fog, kedves lány, bár igazán nem kerültünk soha közel egymáshoz, Viszont nagyon fura volt, hazafelé a buszon átbeszéltük néhány közös emlékünket, és nem nagyon sikerült felfognunk, hogy némelyik négy hónapja volt. A héten itt hagy még minket Mihkel is. Na ő viszont nagyon fog hiányozni, egyik kedvenc lakótársam meg haverom lett itt Madridban. Egyszer jó lenne meglátogatni Észtországban, vagy ahol éppen lesz majd. Nagy utazó a srác, érettségi után gondolt egyet, és elment csak úgy egy évre Ausztráliába, meg ki tudja még, merre...
Annak alkalmából, hogy ez az utolsó közös vasárnapunk így nyolcan, nagy közös vacsorát csaptunk, épp az imént lett vége. Mihkel sütött halat, Rick csinálta a krumplit, én a salátát, Adam meg a banánturmixot a végére. A csajok meg takarítanak:)
Nem tudom pontosan elmondani, mit éreztem, amikor leültünk mind a nyolcan a kajától roskadozó asztalhoz. Ez volt az első közös főzésünk (sajnos), és ahogy ott ültünk együtt, így 3-4 hónap után... Boldog voltam nagyon, ahogy végignéztem rajtuk, és kicsit szomorú is, hogy ez az utolsó ilyen alkalom. Örülök, hogy ezekkel az emberekkel lakhattam együtt, nagyon megszerettem mindüket a végére.
Eléggé rám tört a kajakóma így a nagy evés után, úgyhogy belehuppantam a szobámban a fotelba, beraktam a kedvenc kispál számaimat, és úgy döntöttem, hogy blogolok végre kicsit. Furcsa, hogy mindig ezeket a számokat akarom hallgatni, amikor valaminek a vége felé közeledek.
És itt van persze Carolina is. Kicsit kellemetlen, hogy így az utolsó hónapra kerültünk csak közelebb egymáshoz. Nagyon kedvelem, és ezért rengeteg kedves dolgot mondok neki, de remélem azért nem veszi túl komolyan ezt az egészet. Nem akarom, hogy nagyon szomorú legyen, amikor elmegyek. Mondjuk ezek után kicsit furán hangozhat a részemről,amikor azt mondom, hogy jó lenne többet találkoznunk. Hát mindenesetre ez van, az élet ilyen. Végülis szép eléggé!
