Akkor ott folytatom, ahol a múltkor abbahagytam. Tehát csütörtök reggel nekivágtunk Portónak, mint utóbb kiderült, nem 3, hanem 4 lengyel srác társaságában. Az első kisebb galiba rögtön a reptéren adódott - én ugyan ott voltam időben, de Amadeusék elaludtak, és a legutolsó pillanatban értek csak oda. Mindegy, a lényeg, hogy feljutottunk a gépre, és egy óra múlva leszálltunk Portóban. Innen egyből Aveiro felé vettük az irányt - persze közben azért beugrottunk egy cukrászdába kávézni meg sütizni, csak hogy újra meglepődjünk azon, hogy Madrid magasan a legdrágább hely a félszigeten. És figyelem! Végre ettem krémest! Leírhatatlan gyönyörűséget okozott a portugál napsütésben :)
Bő egy óra vonatozás után megérkeztünk Aveiroba, ami Portugália egyik jelentős egyetemi városa, régebben azt hiszem a kerámia ipara is fontos volt, de mára ebből nem sok maradt. Kis aggodalomra adott okot, hogy a srácot (persze lengyel), akinél le volt zsírozva a szállásunk, nem tudtuk elérni sehogy. Így hát volt egy kis időnk mászkálni a városban, kb. másfél óra alatt meg is néztünk mindent, amit érdemes (egyetem + főtér + park). Mire végeztünk, a srácot is sikerült előkeríteni, úgyhogy mindenki megnyugodott, elfoglaltuk a szállást, átöltöztünk és elmentünk a partra fürödni (busszal fél óra). Este kaja, lengyel házibuli - először szembesültem vele, hogy ezek a srácok tényleg vedelik a vodkát. Másnap meg is kérdeztem tőlük, hogy miért épp vodka, és miért ennyi? Azt a frappáns választ kaptam, hogy nem akarnak igazából időt tölteni a berúgással, úgyhogy a hirtelen a szervezetbe injektált nagy mennyiségű vodka pont megfelel az elvárásaiknak. Ez is egy nézőpont. Végülis részemről annyiból állt az este, hogy mondtam a többieknek, hogy mivel mindenki lengyelül beszél, én ledőlök kicsit, ébresszenek fel, amikor mennek a városba. Állítólag megpróbáltak, de nem nagyon sikerült, úgyhogy csak 3 körül ébredtem fel, amikor hazaértek. (Hozzátartozik a dologhoz, hogy az előző héten rendszeresen 4 órákat aludtam csak.) A másnap igazán kellemesen telt, feltankoltunk némi piknik alapanyagot, és kimentünk megint a partra, és ott is töltöttük az egész napot. Nagyon jól éreztem magam, sokat játszottunk a hullámokkal, és csomó hasznos metaforikus gondolat eszembe jutott, pl. a cseppek természetéről, de erről most nem írok, majd egyszer később, amikor nem lesz semmi epikus írnivalóm. Az este ugyanúgy telt, mint az előző, azzal a különbséggel, hogy most nem aludtam be, úgyhogy megnéztem én is a város éjszakai életét. Elég jó volt, a helyi egyetem kosárcsapata épp aznap nyerte meg az országos bajnokságot, úgyhogy elég sokan ünnepeltek a központban. (Na jó, leginkább ők ünnepelték saját magukat.)
Másnap felkeltünk viszonylag időben, és visszamentünk Portóba. Amadeus intézett szállást nekünk egy 6 fős apartmanban. Elég tehetséges a srác, csak 12 eurot kellett fejenként fizetnünk éjszakánként, cserébe kaptunk egy tip-top 2 szobás apartmant saját konyhával, étkezővel, fürdővel, tv-vel és wifivel. Miután kipakoltunk, elindultunk meghódítani a várost :) Csodálatosan sütött a Nap végig! Be kell valljam, féltem kicsit Portótól, mert amikor 6 éve ott voltam a nyár közepén, egész nap esett az eső és nem volt túl kellemes az idő. Most viszont kitűnő volt turistának lenni Portóban. Megnéztük a könyvesboltot, ami a belső kiképzéséről híres, aztán felmásztunk a legmagasabb toronyba, bejártuk az óvárost (halászfalut), aztán átmentünk a folyó túloldalára. Itt letértünk a tipikus túrista útvonalról, mert találtunk egy elhagyatott templomot a hegyoldalban (mellesleg csodás panorámával). Muszáj volt megkörnyékeznünk, Amadeus még a harangot is megkongatta. Aztán megnéztük a folyó túloldalát (ahonnan érkeztünk), majd ettünk egy tipikus portugál francesinát (több szintes sült szendvics nem tudom hány féle hússal és valami szósszal leöntve). Este bevetettük magunk a belvárosba, tele voltak az utcák, rengeteg ember, tömérdek bár. Ja és természetesen a szálláson is találkoztunk pár lengyel csajjal, de ők mondjuk nem voltak túl szépek.
Vasárnapi első úticélunk a Casa de Música volt. Most végre volt időm rendesen körbejárni, lenyűgöző épület, mind építészetileg, mind gondolatilag. Ezután megnéztünk még néhány nevezetesebb helyet, de a fénypontja a délutánnak a borkóstoló volt. Szekszárdi létemre nem vagyok elájulva a portóitól, mert szerintem az nem bor, de ha nem borként kezeljük, akkor egész kellemes :) Fejünkbe vettük, hogy a vasárnapi naplementét az óceánparton töltjük, ahova egy oldtimer villamossal lehetett eljutni (olyasmivel, mint ami San Francisco utcáin is járkál). Végülis annyira hideg volt a parton, hogy inkább nem vártuk meg a végét, de így se volt egy túl könnyen felejthető látvány.
Este a többiek (ideje végre nevükön is nevezni őket: Amadeus, Zvol, Romus és Gumis) még elmentek néhány fotót csinálni a túristahídról meg a városról (utóbb kiderült, hogy behatoltak egy évek óta elhagyatott épületbe, ahol mindenféle érdekes dolgot találtak, de ez az ő sztorijuk), én meg otthon maradtam, mert a lábam kisebesedett a szokott helyen, és pihentetni akartam az andaluciai túrára.
Hétfőn irány a reptér, elég nagy kupit hagytunk magunk után, ami nekem nem annyira tetszett, de én így is egész reggel mosogattam. Természetesen most is a legutolsó pillanatban érkeztünk ki, amit én nem annyira szeretek, kicsit össze is szólalkoztam Amaval. Röhögött rajtam, hogy mit izgulok már ennyire, úgyis később nyitják a kapukat. Fel is húztam magam, és eldöntöttem, hogy a nyáron nem fogok vele utazgatni. Bírom a srácot, de itt kezdett tudatosodni bennem, hogy kicsit máshogy képzeljük el az dolgokat. Végülis természetesen utolsóként szálltak fel a gépre (én Zvollal beálltam a sorba előbb).
Lényeg a lényeg, simán visszaértünk Madridba, és elkezdtük a villámgyors készülődést a következő túrára. De ez már egy másik történet. Olyannyira, hogy ezt majd máskor írom meg...
