Nagy nehezen eljött a várt pillanat, itt ülök az utolsó itthon töltött éjszaka kellős közepén. Nem volt zökkenőmentes - de hát mikor az -, mindenesetre üzenném a szüleimnek, hogy ne aggódjanak majd, hogy szeretem őket, külön-külön és egyben, és apa nézd el, ha ez most nem gondolat-, hanem elválasztójel... vagy fordítva, vagy egyik sem, vagy mind a kettő egyben. És azt is nézd el, kérlek, ha nem mondom meg előre, hogy hánykor írok és milyen hangosan, és kevesebbet írok-e, ha egyedül vagyok, vagy többet, ha többen. Anyu, kösz a vadast, és minden mást!

Nem is tudom, mit kell írni indulás előtt. Lassan hajnali kettő, kezdek kicsit izgulni, de már becsomagoltam, szállás van, biztosítás van, papucs nincs. Főzni még nem annyira tudok, angol ok, spanyol alakul, érdeklődés topon. Tanulni akarok, ismerkedni akarok, mesélni akarok, írni akarok :) AKAROK! És talán ez a legfontosabb. Régóta csak akargatok (vagy akarkodok?), most úgy tűnik, végre akarok. 

Nagyjából elköszöntem mindenkitől, nagyon jól esett ilyen rövid idő alatt találkozni azokkal - Veletek -, akik tényleg fontosak. 

Holnap indulok, holnapután írok, aztán meglátjuk!

Jóéjt mindenkinek! És jóreggelt!

És anyu mégegyszer, ne aggódjatok!